Guy De Maupassant: A szépfiú

Nagyon nehéz áttekinthetően írni erről a könyvről, mert egyszerűen nem szerettem. Az első harmadban még kimondottan érdekelt, a másodikban már inkább untatott, míg a vége felé már csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak vége lenne már.

Az utószó szerint ez Maupassant legteljesebb regénye és Georges Duroy sokrétű jellem, aki megérdemelten lett a francia regényirodalom közismert figurája. Álmomban sem szeretném Maupassant munkásságát, írói kvalitásait megkérdőjelezni, de szerintem ez a regény borzalmas.

Ha valaki ismeri az öreg halász feleségének meséjét, akkor ismeri a regény történetét is: a fiatal, jóképű, ámde felettébb szegény Georges Duroy egy szerencsés pillanatban találkozik régi katonatársával Forestierrel, aki a politikai rovat vezetője a Francia Élet napilapnál. Személyében Duroy meglátja a lehetőséget a régóta vágyott kitörésre: bekerülni magasabb körökbe, más életkörülmények közé.  Barátja (?) és annak felesége segítségével pedig elkezdődik a diadalmenete, ami egészen egyszerűen abból áll, hogy jó érzékkel megtalálja mindig azt a nőt akinek segítségével egyre feljebb és feljebb kapaszkodhat a ranglétrán. Nagyon finoman fejeztem ki magam, hogy nyíltabb legyek, de még ne közönséges, azt is mondhatnám, hogy elfogadja, hogy a teste egy jó eszköz az álmaihoz. Tökéletesen magáévá teszi mindenfajta aggály nélkül a célért bármit eszmét, de erre igazából az egyetlen indoka a mérhetetlen kapzsisága. Legjobb példa erre az örökléssel (és persze némi csellel) szerzett 1 millió frank, miután már átkozza saját ostobaságát, hogy miért nem olyan nővel kezdett korábban, akinek a hozománya 20 millió. ( A történet kezdetén a vasúti munkájával az éves fizetése 1500 frank volt.) 

Előrejutásának mérföldköveit mindig egy asszony behálózása jelenti:

- Marell-né lakást bérel neki, hogy együttléteiket elősegítse, így az egy szobából rögtön kettő lesz,

- Forestierné, akit barátja halála után rögtön feleségül vesz ahogy már jó előre eltervezte még annak betegsége előtt és a haldoklóhoz is e célból utazik, időben biztosítani, hogy senki ne csaphassa le a kezéről az asszonyt az évi 40 ezer frank hozománnyal együtt. Ennek a tehetséges és kimagasló szellemű asszonynak a támogatásával újságírói pályája meredeken ível felfelé, bejut miniszteri körökbe és értesül a legfrissebb hírekről is.

- Walterné, aki a főszerkesztője felesége és aki nem váltja be a hozzá fűzött reményeket anyagiak tekintetében, míg végül lánya elcsábítása révén többszörös milliomos válik belőle és esélyessé válik a miniszteri címre is.

Mondhatnánk, hogy a regény mondanivalója ma nagyon aktuális, hiszen szinte minden a karrierizmusról szól, akkor vagy igazán sikeres, ha megfelelő pozícióval és fizetéssel rendelkezel, de szerintem csak egy gátlástalan, jellem nélküli ficsúr nagyravágyásának története, ahol minden körülmény ismétlődik minden asszonynál, magasabb összegekkel és még undorítóbb eszközökkel.

Az utószó méltatja a zseniális társadalomábrázolást is, és az elején tényleg sokszor volt az az érzésem, hogy már 130 éve is ugyan azok a szelek fújtak mint most.

Duroyt elküldik egy riporterrel, hogy az megmutassa neki az újságírói szakma csínját-bínját:

" Maga még mindig naív! Hát azt hiszi, elmegyek és megkérdezem azt a kínait meg azt az indust, hogy mit gondolnak Angliáról? Mintha én nem tudnám jobban náluk, hogy mit kell gondolniok a Francia Élet olvasói számára. Meginterjúvoltam én már ötszáz ilyen kínait, perzsát, indust, chileit, japánt és egyebet. Mind ugyanazt feleli, azt, amit én akarok. Csak elő kell vennem a legutolsóról szóló cikkemet és szóról szóra lemásolni."

A hírrovatról:

" Ennek a rovatnak a segítségével lehet felröppenteni az új híreket, megindítani a pletykákat, hatni a közönségre és az árfolyamokra. Két előkelő estély leírása közé ártatlan arccal be kell csúsztatni a lényeges dolgot, inkább sejtetve, mint kimondva.

Célzásokkal kell kitaláltatni azt, amit az ember akar; úgy cáfolni, hogy a kósza hír megerősödjék, vagy úgy erősítgetni, hogy senki se higgye el. Szükséges, hogy a napi hírekben mindenki mindennap találjon legalább 1 olyan sort ami érdekli, hogy mindenki elolvassa ezt a rovatot."

Fel-felcsillan, hogy nagyon jó is lehetne ez a regény, később azonban ez az aspektus is átmegy túlzásokba, még vaskosabb dolgokat kell az újságban megjelentetni, még jobban át kell szőni az újságírást politikával. 

De ami a legjobban felháborított a könyvben, az a sugárzó hímsovinizmus. A nők egyszerű kellékek: bizonyos pozíció felett szükség van rájuk, a bálokon, estélyeken reprezentációs célokat szolgálnak, szexre alkalmasak, különösen ha nem a saját feleségükről van szó, de ennyi. A lányok, asszonyok leírásánál a külső jegyeken kívül a legtöbbet használt jelző az együgyű volt.  

" Minden asszony céda, fel kell használni, ahogy lehet, de magából ne adjon neki semmit az ember."

Úgy gondolom, hogy 1855 táján, mikor ez a könyv íródott, különlegességet jelentett az olvasóknak, hogy ilyen nyíltan beszél a korrupcióról, politikai cselszövésekről, házasságtörésről. Mára azonban ebből a különlegességből semmi nem maradt. Semmi bájosság, semmi finom bujaság, semmi lebilincselő mozzanat.

5/10.

Richard Yates: A szabadság útjai

Vannak könyvek, amiket elolvasok, nagyjából az elején borítékolható, hogy mi lesz a végkicsengése, pár órára elszórakoztatnak és körülbelül két nap múlva már nem is emlékszem rájuk. Vannak könyvek, amelyek lenyűgöznek, odaláncolnak magukhoz, elfelejtek olvasás közben enni és inni, amikor pedig befejezem hiányozni kezd, de annyira, hogy legszívesebben újra elkezdeném, csak hogy abban a világban lehessek megint. És vannak könyvek, amiknek a hatása leírhatatlan. Megráznak, leginkább letenném és fel sem venném többet, de nem bírom, meg kell tudnom hogyan alakul és a végén csak ülök letaglózottan, kifacsartnak érzem magam, nem tudom száműzni a gondolataimból napokig, ugyanakkor jól tudom, hogy évekig nem fogom őket újra olvasni.
Ilyen könyv számomra az 1984, Az őz, a Virágot Algernonnak és most már ide tartozik A szabadság útjai is.
A történet viszonylag könnyen elmesélhető: egy házasság, egy család lassú széthullása. Egy fiatal pár két gyerekkel egy barátságos házban egy álmos amerikai kisvárosban. Drágám, hiszen ismered Wheeleréket?! Frank fejes valamilyen nagyvállalatnál, a felesége April pedig egy tünemény, az elbűvölő gyerekeikről nem is beszélve! Felvilágosult, modern fiatalok, ilyenekből kellene több ebbe a városba!
Tipikus kisvárosi idill, tipikus kertvárosi barátsággal. S miközben Frank és April egymás között megvetéssel emlegetik mindezt és maguknak sem merik, bírják bevallani, hogy őket is beszippantotta ez a világ, hogy ők is egyek a nagyvárosból kiköltözött családok közül, akik inkább az ingázást választják, hiszen ha az embernek gyereke és családja van, mégiscsak egy ilyen helyen kell élni.
Hogyan jut el két ember a társas magány állapotába? Hogyan lehet az, hogy bár mindketten tudják mire lenne szüksége a másiknak, mit kellene mondani vagy tenni, mégsem lépnek semmit?
Amikor már egy félrelépés sem generál indulatokat és vet fel erkölcsi kérdéseket. Amikor már a szomszéd szobában alvó gyerekek sem jelentenek gátat a parttalan vitáknak vagy éppen a lélektelen és féktelen szexnek. Amikor már a cél egyszerűen végigcsinálni a napokat egymás után anélkül, hogy gondolkozni kelljen rajta.

"Felesége boldogtalan? Hát ez nem szerencsés, de végül is ez az ő problémája. Neki is megvoltak a maga problémái. Gondolatainak ez a szabad áramlása, amit nem térített el bűntudat vagy csapongás, annyira kényelmes volt, mint könnyű őszi zakója."

Egy nem tervezett terhesség nem ok az örömre vagy az aggodalomra, csupán egy száraz tény, amely lehetőséget teremt egymás meggyőzésére és a végeláthatatlan vitákra. A cselekmény gyorsvonat módjára robog előre a kimondott és kimondatlan vádaktól kísérve és végig nyilvánvaló, hogy ezt a konfliktust már csak valami katartikus fordulat oldhatja fel, ők mégsem tesznek semmit ennek elkerülésére, mert egyszerűen belefáradtak és beleuntak egymásba és gondosan felépített életükbe.

"...nem volt több tanácsra és intelemre szüksége. Békét és nyugalmat érzett, hogy tudott valamit, amit mindig is tudott, és amit nem a szüleitől, Claire nénitől, Franktől vagy a többiektől kellett megtanulnia: ha valami mélyen igazat és mélyen őszintét akart tenni, a végén mindig kiderült, hogy egyedül marad."

Félelmetes hatású könyv, a legjobb amit hosszú idő óta olvastam, egyszerűen időtlen történet, ami ugyan ezekkel a dialógusokkal játszódhatna 2012-ben is, most is megállná a helyét. A jellemrajzok aprólékosan kidolgozottak, nincs egyetlen pozitív, szerethető karakter sem a könyvben, mégis azonosulni lehet mindenkivel, mert egyszerűen emberiek.

10/10.